Jónás Richárd
Egy szoftver akkor sikeres, ha kevesebb munka van vele, mint amit helyettesít

Szoftverek

Amióta világ a világ engem mindig is a szoftverfejlesztés érdekelt. 2000-ben végeztem a Debreceni Egyetemen programtervező-matematikus szakon, de már jóval előtte is fejlesztettem szoftvereket. A C, C++ nyelvek fogtak meg először, ahol megtanultam a feladatok komplexitását kezelni, illetve a hardverközeli programozást is, bár előtte többször programoztam Assembly-ben is.

Diplomamunkámnak a morfológiai zajszűrést választottam a digitális képfeldolgozásban, ebben az időben több képfeldolgozó szoftvert is fejlesztettem a fent említett könyezetben. Diploma után rövidesen a Java programozási nyelv fogott meg, és szerveroldalt körülbelül 10 évig programoztam különböző rendszereket Java nyelven és a köré épülő technológiákkal (EJB, Spring, Tomcat, Hibernate). Időközben megismerkedtem egy projekt keretében az Erlang programozási nyelvvel, és a lightweigh process modellje nagyon megtetszett. Ezután már máshogy láttam a párhuzamosságot és a hibakezelést a Java programokban.

2013-ban az Erlang Solutions budapesti irodájában helyezkedtem el, és innentől kezdve az Erlang programozási nyelv és a hozzá kötődő technológiák a szakterületem. A Riak NoSql adatbáziskezelő segítünk integrálni, hangolni különböző európai nagyvállalatok számára.

Szerverek

Munkám a szoftverfejlesztés... különböző szoftvereket fejlesztek, tesztelek és helyezek üzembe.

Párhuzamosság

Munkám a szoftverfejlesztés... különböző szoftvereket fejlesztek, tesztelek és helyezek üzembe.

Tesztelés, mérés

Munkám a szoftverfejlesztés... különböző szoftvereket fejlesztek, tesztelek és helyezek üzembe.

Szoftverfejlesztés

2000-ben végeztem a Debreceni Egyetemen programtervező-matematikus szakon, de már jóval előtte is fejlesztettem szoftvereket. A C, C++ nyelvek fogtak meg először, ahol megtanultam a feladatok komplexitását kezelni, illetve a hardverközeli programozást is, bár előtte többször programoztam Assembly-ben is.

Diplomamunkámnak a morfológiai zajszűrést választottam a digitális képfeldolgozásban, ebben az időben több képfeldolgozó szoftvert is fejlesztettem a fent említett könyezetben. Diploma után rövidesen a Java programozási nyelv fogott meg, és szerveroldalt körülbelül 10 évig programoztam különböző rendszereket Java nyelven és a köré épülő technológiákkal (EJB, Spring, Tomcat, Hibernate). Időközben megismerkedtem egy projekt keretében az Erlang programozási nyelvvel, és a lightweigh process modellje nagyon megtetszett. Ezután már máshogy láttam a párhuzamosságot és a hibakezelést a Java programokban.

2013-ban az Erlang Solutions budapesti irodájában helyezkedtem el, és innentől kezdve az Erlang programozási nyelv és a hozzá kötődő technológiák a szakterületem. A Riak NoSql adatbáziskezelő segítünk integrálni, hangolni különböző európai nagyvállalatok számára.

Vámraktár nyilvántartó

‟Az első webes projektemen megtanultam mennyire fontos a jó teljesítmény és a pontosság„

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique. Duis cursus, mi quis viverra ornare, eros dolor interdum nulla, ut commodo diam libero vitae erat. Aenean faucibus nibh et justo cursus id rutrum lorem imperdiet. Nunc ut sem vitae risus tristique posuere.